Üdvözlöm oldalamon!
Kérem engedje, meg hogy bemutatkozzam!
Takács Ferenc vagyok, diplomás optometrista és látszerész - egyben a cég tulajdonosa is.
Megyénk székhelyén, Miskolcon láttam meg a napvilágot 1984-ben, értelmiségi szülők gyermekeként.
Édesanyám - Dr Porcs Piroska - szemész főorvos - környéken biztosan sokaknak ismerősen cseng a neve, míg édesapám villamosmérnök.
1989-ben költözött a családom Sátoraljaújhelybe. Általános iskolai tanulmányomat is Sátoraljaújhelyben végeztem.
1996-ban kerültem Sárospatakra, mint a Református Kollégium Gimnáziumának növendéke. 1998 óta családommal a sárospataki lakosok táborát gyarapítjuk.
2002-ben tettem érettségi vizsgát a "Refi"-ben, kitőnő eredménnyel.
A pályaválasztási döntés meghozatalánál előbb a műszaki pálya felé vettem az irányt - az atyai "vér" erősebbnek bizonyult akkor - , majd 2005-ben beíratkoztam a Budapesti Szolgáltató- és Kézművesipari Szakképző Iskolába, majd 2007 júniusában meg is szereztem szakmunkás bizonyítványomat, mint Látszerész és fotocikk-kereskedő (jeles illetve jó eredménnyel).
A látszerész bizonyítvány megszerzését követően tanulmányaimat a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán folytattam, optometrista szakon.
2011. júniusában megszereztem diplomámat - kiválló minősítéssel.
Ennek birtokában jogosítványom van látásvizsgálatok végzésére, szemüvegek és kontaktlencsék felírására, és illesztésre is.
Az évek alatt megszerzett tudással elsősorban városom - Sárospatak - és környezetének lakosságát kívántam szolgálni, így
2012 év végén nyitottam meg saját optikai vállalkozásomat Sárospatakon.
Optikai szaküzletemet egyszemélyes vállalkozásként üzemeltetem. Ha engem választ, komplett optikai szolgáltatást választ.
A szemüveg készítésének minden fázisát magam végzem, így ön pontosan azt kapja, amit megbeszéltünk, amiért ön fizet. Az általam végzett munkára garanciát vállalok!
www.feroptika.hu
FEROPTIKA , Sárospatak
2024.06.26 - szerda - ZÁRVA
2024.06.27 - csütörtök - ZÁRVA
2024.06.28 - péntek - ZÁRVA
2024.06.29 - szombat - ZÁRVA
Csak kiváló minőségű ápolószerek, rendkívüli árakon ( OptiFree termékcsalád, AOSept HydaGlyde, HyCare)
Hétfő: ZÁRVA
Kedd: 9:00 - 18:00
Szerda: 9:00 - 18:00
Csütörtök: 9:00 - 18:00
Péntek: 9:00 - 18:00
Szombat: 8:00 - 12:00
Vasárnap: ZÁRVA
Tel.: +36-20/298-42-85